A BME Formula Racing Team keresi azon villamosmérnök és informatikus hallgatókat, akik az egyetemen megtanult elméleti tudás mellett egy nemzetközi versenysorozat keretében gyakorlati tapasztalatokra is szert tennének..
A FORMULA STUDENT
A Formula Student egy nemzetközi konstruktőri versenysorozat, melyben egyetemi és főiskolai hallgatókból álló csapatok versenyautó tervezésben és építésben mérik össze tudásukat. A küzdelem az autó megtervezésén és megépítésén túl, az autó köré felépített teljes üzleti koncepció kidolgozásából, prezentálásából, valamint a projekt működéséhez szükséges anyagi háttér biztosításából áll. A versenysorozat célja nem csupán kiváló verseny-autók készítése, hanem a jövő mérnökgenerációjában rejlő lehetőségek kiaknázása is. A versenyek lehetőséget nyújtanak a diákoknak, hogy fejlesszék képességeiket, kipróbálhassák tehetségüket, megmutassák lelkesedésüket és elkötelezettségüket a mérnöki kiválóság iránt. A kapcsolódó iparágakban tevékenykedő cégeknek egyedülálló alkalmat teremt, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a műszaki és gazdasági felsőoktatással, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő értelmiség már olyan naprakész ismeretekkel és tudással rendelkezzen, mely későbbi pályafutása során valóban használható lesz.
A BME FORMULA RACING TEAM
A csapat 2007-ben alakult a Műegyetemen; célja, hogy részt vegyen a Formula Student bajnokságon és így szereplésével Egyetemünk hírnevét öregbítse, az oktatási tevékenységét pedig gyakorlati lehetőségekkel kiegészítse. Mint eddigi egyetlen magyar csapat, számos tekintetben úttörő feladatokat vitt végbe. Fontosnak érezzük tevékenységünket mind inkább integrálni, összehangolni az egyetemi képzés megfelelő tantárgyaival, szorosabb együttműködést létrehozni a meghatározó tanszékekkel, elismertségre szert tenni az oktatók és kiemelkedő ipari vállalatok szemében, népszerűsíteni szervezetünket az Egyetem hallgatói körében. Kettő éves fennállásunk során már több mint 100 hallgató tevékenykedett a tervezés, a beszerzés, a gyártás, a versenyautó építése mellett további fontos területeken is, mint a management, a logisztika és a gazdasági ügyek intézése. Csapatunk munkája eredményeként kettő versenyautót készítettünk és vihettük el azokat a nemzetközi versenyekre.
EREDMÉNYEINK:
2008 Hockenheim:
“2. legjobb újonc csapat”
összetett 49. hely
2008 Fiorano:
összetett 16. hely
2009 Hockenheim:
összetett 58. hely
2009 Silverstone (2009/10-es idény tervei):
“legjobb műszaki tervek”
“legígéretesebb csapat”
összetett 3. hely
2008.
A 2008-as Formula Student versenysorozatnak újonc csapatként vágtunk neki. A motor vezérlését gyári elektronika látta el, ehhez kiegészítő elektronikát építettünk A versenyhez szükséges legfontosabb jeleket egy a kormánykerékbe épített kijelzőn jelenítettük meg a pilóta számára. A megjelenített jelek közé tartozik a motorfordulatszám, a hűtővíz hőmérséklete és az akkumulátor feszültség.
2009.
A 2009-es versenyévben jelentős fejlesztések történtek elektronikai területen is. Egyrészről a gyári motorvezérlő lecserélésre került egy programozható verseny ECU-ra, amely jóval nagyobb szabadságot biztosított az elektronikai rendszer tervezéséhez. A továbbfejlesztett kormánykijelző mellé számos új elem került, például két tengely modul a kerekek sebességének monitorozására.
2010.
A 2010-es autóban a tervek szerint egy teljes járműdiagnosztikai rendszer kerül implementálásra, mely az alábbi fontos elemeket tartalmazza:
·Datalogger: Az elektronikai rendszerünk alapfeladata az autó menetdinamikai tulajdonságainak a mérése. A szenzor modulok a mért eredményeiket a kommunikációs hálózaton küldik tovább, tehát a feladat a kommunikációs hálózaton lévő összes adat mentése.
·Gateway: A motorvezérlő képes a hozzá csatlakoztatott szenzorok által mért adatokat RS232 kommunikációs vonalon keresztül kiküldeni. A Gateway fogadja ezeket az adatokat, majd az autót behálózó CAN hálózatra küldi.
·Sensor Interface: A szenzorok által mért adatokat szeretnénk a CAN buszra küldeni. Ehhez nélkülözhetetlen a szenzorok kimeneti jeleit kondicionálni, A/D átalakítani, majd megfelelő üzenetekké szervezve a buszon továbbküldeni. A tervezés során törekedni kellene arra, hogy egy univerzális modult hozzunk létre, mely egy szenzort képes kezelni, majd később ezekből a kis modulokból 4 illetve 8 bemenetes egységeket építeni
·Kormánymodul (Steering Wheel Unit): Ez a modul teremti meg a kapcsolatot a vezető és az autó elektronikai rendszere között. Már rendelkezünk egy saját modullal, mely tartalmaz egy kijelzőt a pilóta tájékoztatására. A jövőben szeretnénk, ha beavatkozásra is képesek lennénk a modullal, ezért szükséges lehet a már meglévő megoldás kiegészítése például nyomógombokkal, többállású kapcsolókkal.
FORMULA STUDENT ELECTRIC - FSE
A 2010-es szezonra az innováció jegyében készül egy tisztán elektromos hajtású versenyautó, mely a 2009-es benzinmotoros autó átépítésével fog megvalósulni. Ez csapatunk egy önálló projektjeként indul a 2010-es versenyszezontól, mely egy innovatívabb vonalat képvisel a csapatunknál 2007 óta futó belsőégésű versenyautó fejlesztése mellett.
Elérhetőség:
Ganter Balázs
Bári Dávid
Bogár-Németh Ármin
menedzsment
csapatkapitány
elektronika
balazs.ganter@frt.bme.hu
david.bari@frt.bme.hu
armin.bogar-nemeth@frt.bme.hu
BME Formula Racing Team
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
H-1111 Budapest, Stoczek utca 6. J épület, műhely: AE épület